Minden élőlénynek van egy belső biológiai órája, egy olyan belső időmérő eszköze, amelyhez igazodva a szervezet fiziológiai és biokémiai folyamatai szabályos rendszerességgel ismétlődnek. Bár maga az óra szabályosan jár, működését a környezetei ingerek is befolyásolják, amelyek közül a legerősebb stimulus a napfény.
A téli hónapokban például, amikor jó esetben is csak maximum 8 órányi napsütéssel találkozunk, a kevesebb fény hatására álmosabbak, aluszékonyabbak leszünk. Ezzel ellentétben viszont nyáron, amikor a napsütéses órák száma akár 16 is lehet, éberebbnek, aktívabbnak érezzük magunkat, ezért kevesebb alvással is beérjük. A ciklikusan ismétlődő alvási periódusainkra tehát kihatással van a napfény, és ez igaz nagyjából az összes élőlényre, ahogy az is, hogy amennyiben hirtelen változás áll be, azaz amikor a természetes és megszokott ritmus felborul, a szervezetben jelentős zűrzavar támad.
A fény – mint környezeti hatás – befolyásoló erejére óriási, hogy mást ne említsünk, jelentőségét évtizedekkel ezelőtt az állattenyésztésben is felismertük, így talán már nem is meglepő, hogy haszonállatainkat tudományosan összeállított világítási programokkal stimuláljuk. A baromfiágazatban például megfelelő intenzitású és hosszúságú fényár serkenti az étkezést, szabályozza az ivarérést és maximalizálja a tojástermelést.
Mielőtt azonban a baromfiakra mint egyszerű lámpákkal befolyásolható, balga állatokra tekintenénk, jegyezzük meg, hogy a kakas eszén, pontosabban cirkadián ritmusán még a japán tudósoknak sem sikerül túljárniuk. A Nagoya Egyetem kutatói arra keresték a választ, hogy a kakasok vajon honnan tudják, hogy mikor kell kukorékolniuk, pontosabban azt akarták kideríteni, hogy vajon a környezeti hatások, vagy belső biológiai órájuk késztetik-e a kakasokat kukorékolásra. Ennek megválaszolásához a vizsgált egyedeket elzárták a természetes fénytől. Noha így a kakasoknak egy idő után már fogalmuk sem lehetett arról, hogy nappal van vagy éjszaka, nagyjából két héten keresztül pirkadatkor, azaz pontos időben kukorékoltak. Így tehát bebizonyításra került, hogy a környezeti ingerek nélkül, pusztán belső órájukra hagyatkozva is képesek azonos időben kiabálni.